2007. április 12., csütörtök

Judilla kérdésére a válasz:
hát van mit takargatni. Bár javuló, de igazából az eleje miatt készül, meg a kényelem is beleszól! Ha a a minta sok színt követel, sok eldolgozás, az már önmagában meghatározó. Persze azért én nem igen szeretem a sok színnel dolgozást, és nem is nagyon kezdek olyan mintába. A hardangeres munkák, főleg a vékony anyagon, vékony cérnával sokak számára meg sem különböztethetőek szinte, a keresztszem az más. A téli kiállításomon az egyik hardangeres terítőt a berendezők fordítva tették fel, csak a kiállításon láttam meg, de úgy maradt, mert alul volt. Rajtam kívül ezt szerintem senki nem vette észre.
Azt már gyerekként megtanultam, hogy csomó az nincs a kézimunkában!
Aztán azt is megtanultam lassan, hogy az x az egyirány legyen, meg aztán megtanultam féloldalasan is hímezni, de azét mégsem a háta a lényeg!





Én meg sajnos totális áldozata lettem az allergiának, most is alig látok, borzalmasan viszket a szemem, eldugult a orrom, és nagyon-nagyon száraz a
bőröm. Ez február óta fokozatosan romlik. Soha nem volt ilyenem, nem is gondoltam, hogy ez lesz belőle. Minden betegségre öngyógyítottam magam, már egy vagon C vitamint megittam, de tegnap a bőrgyógyászom felvilágosított, hogy ez bizony allergia.
Ma este kell mennem elkezdeni egy 6 hetes kúrát, még semmit nem tudok róla, meg semmiről. Még a vizsgálatok is ma lesznek. Kicsit azért tartok tőle.
A Tamasi dr féle kecskeméti Melissába megyek, ők már egyszer Pesten kivizsgáltak, meg kezelgettek, remélem megszüntetik ezeket a nyavajákat!
Csak azért írom ezt le, hátha valakit még kínoz ez a népbetegségnek tekinthető dolog. Majd elmesélem, mit tettek velem!

Találtam egy kis DMC által gyártott komódkát, USA-ból rendelhető, az ára 99,9 dollár. Ő az




...

7 megjegyzés:

Timici írta...

Allergia miatt részvétem:( sajnos párom is szenved tőle, sajnos ő már asztmába hajlóan. Idén nagyon hamar jött a szezon, már egy hete küzd vele, pedig csak májusban szokott beindulni.:((( Remélem a Klinikán tudnak majd segíteni és kapsz rá gyógyszert, hogy elviselhetőbb legyen!

bucilla írta...

Nagyon remélem tudnak segíteni az allergiádon! szörnyen sokan szenvednek tőle:( az én családomban is. Ez a komód nagyon szép:)

Judilla írta...

Ez a komódka gyönyörű:))
Neked pedig minél hamarabbi gyógyulást!

Rita írta...

Szia!
Részvétem az allergia miatt, nekem a szüleim allergiások, valami rettenetesnek néz ki!
Hogyan kell féloldalasan hímezni? Az nekem nem tiszta.
De aranyos a sztorid :-)

Zsuzsa írta...

Rita! A féloldalas hímzésen azt értettem amikor elkészítem előszőr a teljes minta feelét, vagyis az első nálam jobbra dőlő félkereszteket, majd második menetben a teljes balra dőlőt, és nem soronként teszen ezt, hannem a teljes mintára értem, legalábbius szinenként, vagy színfoltonként. Így biztosan minden kereszt egyfelé dől. Sajna alig látok, elovasni sem tudom, mit pötyögtem ide. Zsuzsa

Névtelen írta...

Jobbulást!
Zepter Bioptron lámpája is nagyon jó allergiakezelésre. A kozmetikámban ugyan ránctalanításra használtam, de az egyik vendégemnek még az allergiáját is sikerült tünetmentessé tenni, félredobta a zsebkendőket, gyógyszereket is. :)

Zsuzsa írta...

Van otthon Lacika füle miatt Bioptronunk, kis is fogom próbálni! Hátha még a ráncaim is eltünnek!