2007. december 9., vasárnap



előkerültem...
ez évre vége az iskolának, január 11.-én vizsgával kezdünk.
Tű nem volt a kezemben nagyon régóta. Kicsit megfogyatkoztam, 8 kilóval vagyok kevesebb, talán 7-8 éve voltam 56 kiló, meg most. Ha ételt látok is rosszul vagyok.
Igazából nincs is kedvem tűt fogni, most teljesen kiégtem, de talán majd lassan újra előszedem!
Azért szoktam néha látogatni a blogokat, irigyellek is benneteket! A karácsonyi VS-em kész, végül is kép lett belőle, mutatom!
Azt hiszem, idén ez volt minden, ami a karácsonyi hangulat kihozott belőlem!
Persze tanultam nagyon sok új, és számomra érdekes dolgot, sok kedves, okos embert megismertem, új közösségre találta, ez nagyon jó.

Évi kérdésére, hogy mit szeretnék karácsonyra?
Két dolgot: szeretetet, és egészséget. Igazából semmi tárgyi dologra nem vágyom, boldog, és egészséges család, ez nekem most teljesen elég! Nagyon nem szeretem ezt a mostani karácsonyokat, ami körülöttünk van, ahol minden a pénzről a még több és még nagyobb ajándékokról szól. A bankok persze nagyon szeretik.
Egész évben rohanunk, futunk, ilyenkor meg dől az ajándék, meg a sok étel-ital, de hát ettől nem igazán leszünk boldogabbak.
Ettől sokkal szebb, ha együtt a család, végre van idő egymásra. És nagyon szeretem a karácsonyi illatot! Olyankor teljesen a gyerekkoromban érzem magam. Illatozik a fenyő, csillognak a fények rajta, és csend van, meg szeretet.
Szent este délután elmegyünk a templomba, szép műsort adnak mindíg a gyerekek, nagyon szép
a templom, békés, karácsonyi a hangulat! Aztán otthon vagyunk négyesben. Másnap pedig végigjárjuk a gyerekeket, szüleimet, testvéreméket, viszünk karácsonyi koszorút a temetőbe.
Szóval, a fél országot bejárjuk!
Nagyon várom, és szeretném ha most is békés, és szép lenne! És ezt kívánom mindenkinek!

5 megjegyzés:

Pillle írta...

Örülök, hogy előkerültél, de nagyon fáradtnak tűnsz :( -8 kg, remélem csak a sok rohanás eredménye.
A kép nagyon kedves lett. Az a keret meg...

Zsuzsa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zsuzsa írta...

Hát igen. Cherry Ildi blogján van erre egy jó mondás...Sajnos az én ásóm is nagyon jó.
Majd sokszor jövök közétek!

Zsuzsa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nina írta...

Nagyon örülök, hogy ismét van időd blogolni!
Remélem, hamarosan a kedved is visszatér :)
Nekem egyelőre hímezni nagyobb kedvem van, mint tanulni :(