2008. április 25., péntek

Túl a műtéten, és az utána lévő riadalmakon a szállodában várjuk a vasárnapi hazaindulást!
Kissé sokkoló volt a műtét utáni állapot, de ma már látszik a javulás! Egy kicsit megnyugodtunk.
Antwepen érdekes, szép és csúnya város. Ez teljesen keveredik, nem válik szét. Még a kikötőig nem jutottam el, a kórház és a szálló között ingáztam eddig.
Majd ha otthon leszek, teszek fel képeket!
Egy szép gondolat mára!

"A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé - a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.
A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna - a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná "hová?" és "miért?" Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá."

8 megjegyzés:

Clinique-Bogi írta...

Örülök, hogy eddig minden rendben! Csak így tovább! Mikor derül ki a végleges eredmény?

Timici írta...

örülök a jó híreknek! jó lábadozást a férjednek és mihamarabbi teljes felépülést!

Pillle írta...

Gyors gyógyulást férjednek!
Szép az idézet, nagyon igaz.

Cimpulusz írta...

Drukk-drukk-drukk!!!!

csicsóné írta...

Mielőbbi gyógyulást!!Szuper az idézet:)

ercsu27 írta...

Minden jót nektek! Gyertek haza minél előbb!

judilla írta...

Mihamarabbi gyógyulást kívánok a párodnak. Gondoltam ám rátok...:)

zsuzsa írta...

köszönöm mindenkinek!