2007. május 30., szerda





2 perc pihenő, de reményeim szerint a holnapi nap már az enyém!
Gyorsan mutatom nektek az ollóim, az éves beszámolóim nem annyira érdekesek.Meg egy új kis szerzemény,egyelőre a szekrénynek.

2007. május 27., vasárnap



Kipihenve megérkeztem Zürichből, miután szombat déltől estig aludtam. Másfél nap felét sikeresen elaludtam,de legalább kipihentem az utóbbi napokat, szerdáig még úgy is sok-sok munka vár rám!
De szombat reggel sikerült egyet vásárolnom az ócskapiacon! Vettem 2 darab házivásznat, mind kettő futó méretű, be is van szegve. És vetem egy kis keresztszemes bannert, pirossal hímzettet, és egy régi kézimunka ollót, ami persze nem jó semmire, de nekem tetszik. És amit a család már nehezen viselt, vettem egy kőangyalt, és cipeltem szorgalmasan. Még nem tudom, mire lesz jó. De erről legalább van képem, a társaival együtt. Meg a piacról is! Aztán a bicskás bolban vetem egy jó kis mai kézimunka olót, nagyon kis aranyos. Szép számú mostmár a gyűjteményem. A boltban nincs annyi ollóm, mint itthon. Szétnéztem minden könyvesboltban, egy darab könyvet sem találtam de ami a legmeglepőbb, kézimunka magazint sem találtam sehol. Ez velem nem szokott pedig megesni! De nem csüggedtem sokáig, majd nyáron!
Most van még egy szabad hétfőm, de sajna dolgozni kell, meg most frissen hazaérve is. Így járnak akik évközben ellógják a könyvelést. Most is megfogadtam hogy eztán februárban kész mérlegem lesz minden cégemnél! Vagy leépítek egy-kettőt.

2007. május 23., szerda


Beszámolót készítek, nagyon beszámolót készítek....Nem hímzek...

2007. május 22., kedd


A reklám helye: megérkezett 1 hete a color variations, még nem volt időm feltenni!
198 Ft/db.

2007. május 21., hétfő

A Victoria Sampler e havi Hírlevelébe bekerült a G mint Gagám!
Nézzétek meg, sok újdonság és szépség van benne!


Eperérésre szerettem volna elkésziteni a VS új epres farm képét, de valamelyik este meglepve láttam otthon a kertben, hogy az eper meg lassan leérik. Tegnap délután így elkezdtem, és elhatároztam, hogy nem az összeset készítem el, csak kb a 1/3 részét, ami a legjobban tetszik. Persze minden részlete tetszik, de azért csak tudok majd válogatni!
Mivel még 10 napom van az éves beszámolóim, és adóbevallásaim elkészítésére, aligha fogok tűt fogni mostanában a kezembe.A mult hét is minden este az irodában telt, szerintem a héten sem kerülök haza 7-8 óra előtt! És a hétvége pedig előre betervezett utazás, azt is le kell dolgoznom addig.
Az epres kép Zweigart Cashel olive green-re készül,a cérnák pedig szokás szerint mind más-más tipus. Van benne Kreinik Silk, Genthle art, DMC, gloriana silk, Au ver a Soie, és SJ minigyöngyök. A macsek, és a mókus a kedvencem most rajta! A kertünkben is van több mókuscsalád, és néhány kóbor macska. A mókusokat egész télen etetjük, nagyon szeretjük őket!
Főleg keresztszem, de néhány egyéb öltésfajta is van benne. Hardanger nincs, de még az is lehet, hogy majd valamit kitalálok bele.
Valószinű az eper le fog érni, mire elkészül. De lehet, hogy a málna is!

2007. május 19., szombat





Ma fél háromkor volt a Zoli fiam esküvője. Előtte készítettem a fotókat, Edit csak pihegett, a Zoli meg szédelgett az izgalomtól. 6 éve, május 18.-án, az Edit 19. szülinapján volt az eljegyzésük, Zoli a számítógépét adta el, hogy megvegye a gyűrűket. Egyszer már tágításra szorult mind kettőjüké, de ma összeházasodtak. Január első hetében elém tettek egy papírt, hogy kaptam egy felszólítást. Mivel gyakran elfeletem a számlákat utalni, úgy gondoltam, megint kaptam egy kikapcsolási értesítőt. Nem is értettem először, mi van a papíron, amit a polgármesteriben kaptak, az előjegyzésről. Aztán nagy nehezen leesett, mi is az. Aztán jöttek februárban, hogy az Edit terhes. Ma pedig eljött a nagy nap, összeházasodtak. 18 éves koruktól együtt élnek, nem lesz hosszú az összeszokás, mint házaspárok. Remélem tartós, boldog házasság lesz!
A párna ma látható először készre varrva!

2007. május 18., péntek




















Időm semmire, csúcs van, a bevallási határidők a végéhez közelednek!
De azért befejeztem a szivecskémet, még ki sem vasaltam, de már bepróbáltam a helyére!
Még erősen gondolkodom, hogy fehérre, vagy barnára fessem a dobozkát! Ti mit tennétek vele?

2007. május 14., hétfő


A hétvégi mini tali után este egy kedves kis szivecskét kezdtem el, RP minta. 2 este alatt majdnem kész is lett. Az alapanyag Feinfloba, és Anchor 44. Még nem tudom, mi lesz a sorsa, csak megtetszett. És persze kész a házikó. A legfelső lépcsőfok mellett mind két oldalon kifelejtettem eg-egy x-et, majd pótolom! A szkennelés miatt a színek kicsit fakónak tünnek.
Most pedig éves beszámolós hajrá!

2007. május 13., vasárnap


Szeretném a véleményeteket, és a segítségeteket kérni! A tavalyi adventi kézimunka pályázat után az idén is szeretnék egy hasonló dolgot szervezni. Azt már talán eldöntöttem magamban, hogy nem akarok versenyt, pályázatot, hanem egy kedves kis kiállítást szeretnék. Az talán belefér, hogy a kiállítás alatt a látogatók leadhatják, bedobhatják szavazataikat egy ládába és a kiállítás végén van egy közönség díjas. A táma egyelőre még döntetlen: a kézimunka a mindennnapjainkban, vagyis tartalmában ez használati tárgyakat, mai modern lakásdíszeket, táskákat, törülközőket, egyéb hasznos ezt-azt jelentene, megmozgatva az egyéni kreativitást, és fantáziát is. Nem a kihímzett kitekre gondolok itt a pályázaton, hanem egyéni alkotásokra, még a motívumok felhasználása belefér, de mindenképp legyen benne a készítő gondolata, adja hozzá a munkáján kívül önmagát is!
A másik a hagyományos adventi, karácsonyi készülődés, lakásdíszítés, ajándékozás. Itt is egyeni ötleteket, kreatív gondolatok megvalósítását várom! Az már egy nagyon eretnek gondolat hozzá, hogy napota pár ember a saját kis munkáival expo jelleggel be is mutatkozhatna. Tudom, Kecskemét nem a világ közepe, de szerintem megvalósítható, ha akarjuk! Úgy írigylem ezért a francia lányokat, olyan jól csinálják! Kérlek beneteket, segítsetek jó gondolatokkal, hozzunk össze valamit! Még talán egy vándor kiálítás is összejöhet! Május végére szeretném összegezni, és elindítani ezt a dolgot.

2007. május 6., vasárnap



Tegnap este készítettem Anyukámnak ezt a kis Vs szivecskét.
Személyesen csak jövő héten köszöntöm, addig még kap egy keretet is!
Ennyi volt a hétvége hímzése! Most gőzerővel jön a SAL, de még a kereteivel küzdök!

2007. május 4., péntek




A három manó kész! Ez lesz a legnagyobb folt a takarón!
Elkezdtem a SAL kockázását is, de az még nem látványos. Elmeséltem a férjemnek, nagyon jó dolognak tartja.
A hétvége sajna SZJA bevallások gyártásával fog telni, hímzésre nagyon kicsi idő fog jutni.
Azért igyekszem!

2007. május 3., csütörtök

A kecskeméti és a bonyhádi foltvarrók is kiállítottak, elküldték a fotók lelőhelyét, ha érdekel benneteket nézzétek meg! Szép, tartalmas kiállítások!

2007. május 1., kedd






Rövis gyógykúrán jártam Jesolóban, kedvenc olasz nyaralóhelyemen. Hát, nem vagyok oda tőle! Először is, elnéztem a naptárt, és 1 nappal későbbre folglaltam szállást. Örültek nekem, mert a szállodák egy része 28-ám nyitott, más része majd máj.15.-én nyit.
Nekem is örült a családom! Találtuk azért egy 27-én már kinyitottat. Az egész város, és a tengerpart is teljesen üres volt! Másnap, mint a támadás napján, miden megtelt huszonéves fiatal olaszokkal. Ugyanis indult az előszezon, Jesolo kupával.Az egész város egy nagy részeg ordibáló, randalírozó fiatalok tanyája volt, este ki se mertem menni. Vasárnap pedig valami katonai nap volt, az egész város hangosbemondókkal megtüzdelve, rengeteg veterán katona és cserkész mindenütt, katonai zene bömbölt délig. Déltán pedig már egy tűt sem lehetett leejteni a tengernél! s nagyon sok bátor ember már fürödni is bement!
Az első nap nagyon szép, csendes és nyugodt volt, nagy élmény volt számomra az üres tengerparton napfürdőzni, és élvezni a csendet! A többi inkább nyári főszezonra emlékeztetett!Azért jó volt ez a hosszú hétvége!
Kicsit hímezgettem is, majd mutatom!
meg egy pár kép az utról! Az első napi, és a másnapi tenger! A harmadik napi embertömegről meg nincs képem!
Az angyalkáim a férjem szerint szkandereznek. A Nimue Mic és Mac Lacikának készül 4. szülinapjára!